Hamburgi Magyar Katolikus Misszió

Laudetur Jesus Christus 

Laudetur Jesus Christus

Kedves Hamburgi Magyar                 Katolikus és Ökumenikus                     Keresztény testvèrek!                                                   
Örömmel tudatjuk, hogy a minden hónap elsö vasárnapján magyarul szól a Vincent de Pol, főzeneigazgatónk által varázsolt csodálatos orgona muzsikával gazdagított igeliturgia és gyakran a szentmise is . Ez utóbbihoz az alkalmanként Hamburgba látogató magyar pap testvéreink segitenek minket . 
Áldozási lehetőség is van.
Várunk mindnyájatokat sok szeretettel a Hamburgi Magyar Katolikus  Misszió nevében, hogy együtt énekeljünk és a szentmise után családias körben beszélgessünk ügyes - bajos dolgainkról forró kávé mellett a közösségi teremben.
Miséző helyünk: Hamburg
Röm. Katholische Gemeinde St. Bernard
Langensntücken 40 , 22393 Hamburg - Poppenbüttel

Ezúton kérjük,  terjesszétek a hírt erről,  csakúgy mint arról,  hogy immár itt a Facebookon is megtalálhatóak vagyunk!    (Hamburgi Magyar Katolikus Misszió)
[https://www.facebook.com/groups/489107813261677]





Laudetur Jesus Christus!


 Püspöki körlevél - Dr. Stefan Heße 

Hölgyeim és Uraim
A korábbi évekhez hasonlóan ezúton is szeretném megkérni Önöket, hogy érsekünk csatolt lelkipásztori levelét fordítsák le egyházközségük nyelvére, hogy február elején minél több nyelven megjelenhessen és felolvasható legyen. Ez kifejezi Egyházunk egységét a sokszínűségben, és hangsúlyozza azt a fontos szerepet, amelyet az Ön egyházközségei töltenek be a Főegyházmegye életében. (Német nyelvről fordítva  Google segítségével)                                                                             
                                    2025
Kedves Hamburgi Főegyházmegye hívei!
Örülök, hogy ma így szólhatok hozzátok – kedves hívek. A „Gelouben” középfelnémet, és a manapság általánosan használt „glauben” (hisz) szó jelentése. Ebből származtatva olyasmit jelent, hogy „becsben tartani”, „jóváhagyni”. Ezt a jelentést a „loben” és a „geloben” szó is megőrizte. Ez a fajta ígéret a hűségeskü különböző formáiban található meg, mint például a házassági eskü, az orvosi eskü vagy a politikusok vagy köztisztviselők esküje. Valahányszor esküt tesznek, annak döntéshez és szabad választáshoz van köze. Az esküt tevő személy választ és megerősít értékeket, feladatot vagy személyt.
Németországban a választási kampány jegyében kezdődik az év. Az előrehozott szövetségi és a hamburgi államfőválasztás tovább növelte a feszültséget: ki hány mandátumot kap, mely koalíciók lehetségesek matematikailag, majd ténylegesen politikailag? Milyen lesz a leendő kormány, amelynek tagjai hamarosan leteszik a hűségesküt? Kedves nővéreim és testvéreim, minden eddiginél jobban felszólítanak bennünket, hogy csak azoknak higgyünk, akik minden ember méltóságát és tiszteletét képviselik – származásukra vagy történelmükre való tekintet nélkül. Csak azok a politikusok érdemlik meg, hogy a keresztények szavazzanak rájuk, akik rendületlenül védik a leggyengébbek és legkiszolgáltatottabbak, különösen a migránsok jogait. Szavazási döntése meghozatalakor hagyja, hogy az emberiségről alkotott keresztény felfogása és az erős, rugalmas demokrácia iránti vágya vezessen.
Isten már választott: Ő választotta az embert, és a döntő üzenet: Isten választ minket, embereket. Ő maga is emberré válik, mint mi. Ezzel teljes mértékben a mi oldalunkon áll. Nem lavírozik össze-vissza, hanem 100 százalékos döntést hoz azzal, hogy azzá válik, amilyenek vagyunk. Isten választ minket, bár nem vagyunk tökéletesek. Igen, azért választ minket, mert nem vagyunk tökéletesek. Azért választ minket, hogy a közelünkben lehessen és örökké elkísérhessen. Ez egy olyan választás, amely mindent megtesz.
Isten választotta, és velünk vetette keresztjét. Azóta ez a kereszt a keresztények azonosító jelképe világszerte. Hűséget ígért nekünk. Isten ránk támaszkodik.
Egy Istenben hiszünk.
Ezekkel a szavakkal kezdődik az úgynevezett nagy hitvallás (vö. Gotteslob 586,2). A ma is úttörőnek számító hitvallás alapja már az első nikaei ökumenikus zsinaton megfogalmazódott, majd egy későbbi konstantinápolyi zsinaton kiegészült – innen a kettős elnevezés: Niceai-Konstantinápolyi Hitvallás. Idén ünnepeljük annak az egyházközségnek az 1700. évfordulóját, amely valószínűleg 325 májusában ült össze egy Isztambultól délre fekvő kisvárosban.
A niceai zsinat fontos választ fogalmazott meg a negyedik században létező teológiai vitára: Jézust Isten teremtette, és így alárendeltje-e az Atyaistennek? A válasz a mai napig formálja hitünket: Jézusban Isten valóban emberré lett közöttünk. Egylényegű az Atyával. Emellett a zsinat abban is megállapodott, hogy a húsvétot mikor kell ünnepelni – minden kereszténynek együtt. Sajnos ez nem folytatódott a történetben. 2025-ben azonban szerencsés egybeesés, hogy a húsvétot a keleti és a nyugati egyházakban egy napon ünneplik. Néha úgy tűnik számomra, hogy az összes keresztény egységéért való törődés jó rutinná fejlődött. Ennek során aktívan fenn kell tartanunk az ökumenizmust, az egymáshoz való közeledést. Az egyik ilyen jelző lehet, hogy a niceai-konstantinápolyi hitvallás az utolsó hitvallási szöveg, amelyet minden keresztény – ortodox, katolikus és protestáns – együtt imádkozhat.
Bár istentiszteleteinken ritkán hangzik el, a nagy hitvallás fontos impulzusokat tartalmaz hitünk számára. Talán ebben a jubileumi évben újra felfedezhetjük. Amikor imádkozol vagy elmélkedsz róla, mindenki felteheti magának a kérdést: Melyek az életemmel való érintkezési pontok? Mit jelentenek számomra az egyéni hiedelmek? Ha így imádkozunk, a hitvallás olyan, mint az Isten iránti hűség ígérete – ez a mi válaszunk Isten döntésére. Amikor közösségben vagy személyesen imádkozzuk a hitvallást, kifejezzük: dicsérlek, Istenem, hűséget fogadok neked, bízom benned. Mert a hit nem csak Isten ismerete. A hit bizalmi kapcsolat szívtől szívig.
Ezt szimbolikusan fejezi ki a latin „hinni” szó. A „cor” és a „dare” szavakból áll, ami azt jelenti, hogy „szívet adni”. A hitvallást egyszerűen az első latin szó után nevezzük el: Credo.
Aki elmondja a hitvallást, nem egyszerűen kinyilvánítja a hitét, hanem szívét Istennek adja. A hitvallás olyan, mint az Isten iránti szeretet kinyilvánítása.
Bárki, aki bízik Istenben, biztos lehet benne, hogy Isten soha nem hagyja el. A hit mindig mindkét irányba mutat: hűséget fogadok Istennek, és ő már rég elpusztíthatatlanul megpecsételte. De a hitünk emberi szinten is aktuálissá válik: aki hisz, az együtt tud hinni másokkal. Benedek pápa XVI. Egyszer azt mondta: „Akik hisznek, soha nincsenek egyedül!” Oszd meg másokkal a fontos kérdéseket: „Mi hordoz engem? Kiben bízzak?" Mondjátok el egymásnak hittörténeteiteket a párkapcsolatotokban, családotokban és közösségetekben. Biztos vagyok benne, hogy gazdagít, összeköt, és megerősíti a hitedet. Tapasztalataim szerint ez sokszor kifejezi a hit szépségét, a személyes pillanatokat, azt, ami igazán fenntart bennünket. Azt tapasztalom, hogy sokan depressziósak az egyház és a társadalom nehéz helyzete miatt, és sok esetben a reményük is halványul. Keresztényekként nem szabad engednünk, hogy ebbe a csökkenő tendenciába és pesszimizmusba beleránduljunk. Ne adjuk fel a reményt és a bizalmat! Panaszkodás és lemondás helyett adjunk előnyt a dicséretnek és a köszönetnek. A keresztény remény szimbóluma a horgony. Ha szilárdan lehorgonyozunk Istenbe vetett hitünkben, bizalmat, örömöt, hatalmat és erőt sugározunk. És pontosan ez az, amire most mindannyiunknak szüksége van!
Isten éltessen! Erősítse meg hitét, reményét és szeretetét ebben a szentévben!
Ihr
+Stefan







Szeretettel várunk Mindnyájatokat!
.




Szentatyánk Ferenc Pápa





Szeretettel várunk Mindnyájatokat! .







Dr.Stefan Heße                  römisch-katholischer Geistlicher und Erzbischof von Hamburg-

 

 Püspöki körlevél
Dr. Stefan Heße-
a 2023-as Ansgarfest alkalmából
Kedves nővéreim, kedves testvéreim!
Nekünk embereknek reményre és önbizalomra van szükségünk ahhoz, hogy éljünk. Pillanatnyilag
sokan nagy aggodalommal tekintenek a jövőbe. A háború Ukrajnában
és annak minden következménye, a klímaváltozás és az egyház helyzete – mindez
nagy kihívások elé állít bennünket. Nem könnyű, ezeket a bizonytalanságokat
elviselni. Aki már nem reménykedik, az fel is adja adja gyakran. Másrészt, aki tud reménykedni
mindig néhány lépéssel előrébb van. A remény „kimeríthetetlen energiaforrás”, ahogy II. János Pál mondta.
Mi, keresztények hatalmas bátorítást találunk a reménykedéshez a
Szentírásban.
„Ne dobd el a bizalmadat” (vö. Zsid 10,35);
„Kapaszkodj a reménybe“ (vö. Zsid 3,6)
„Értsd meg azt a reménységet, amelyre elhívattál”(vö. Ef 1,18)
„mindig beszélj és válaszolj a benned lévő reménységről“ (vö. 1Pét 3,15).
A reményre támaszkodni nem felelőtlen, könnyelmű dolog. Ez
nem naivitás. Keresztényként úgy élünk, hogy életünknek értelme
van. Ez a remény és bizalom enyhíti a jelenlegi terheket.
A nemrég elhunyt emeritus pápa XVI. Benedek egyik legfontosabb írása
a Spe salvi enciklika. Ebben a keresztény reményről ő így ír:
„Szükségünk van a kisebb-nagyobb reményekre, amelyek feldobnak bennünket
hogy azok nap mint nap megtartsanak minket az utunkon. De ezek nem elégségesek a nagy remény nélkül, amelynek minden mást felül kell múlnia. Ezt a nagy reményt egyedül Isten adhatja, aki átöleli az egészet, és aki meg tudja adni azt és megajándékozni minket azzal, amire mi nem vagyunk képesek. Pontosan ezen ajándékok elfogadása a remény része.
Isten a remény alapja – nem akármilyen isten, hanem az egyetlen
emberarcú Isten, és aki mindvégig szeretett minket, mindegyikünket és az emberiség egészét.” (Spe Salvi, 31)
A remény nem egyszerűen optimizmus, leginkább nem annak naiv fajtája.
Aki így reménykedik tisztán látja a helyzet súlyosságát, de veszti el a kedvét. Ellenkezőleg, felfogja azt, ami van, és minden erejével igyekszik azt formálni.
„A remény beugrik a bizonytalanság által hagyott résbe"(M. Seewald).
Nem taszít vissza minket a múltba és a hagyományosba, és nem ragaszt le minket a „közöttesben”, hanem ad bátorságot, hogy a horizonton túlra és a jövőbe tekintsünk.
Ezért jó, hogy mi, mint egyház Németországban és a Hamburgi Főegyházmegyében megnyíltunk
a komoly és szükséges kérdések megoldására.
Sok minden megtörtént már, sok van még előttünk. A visszaélések kérdése, a zsinati út és nem utolsósorban a világzsinat nagy kihívás számunkra. Annál inkább reményre van szükségünk, hogy szembenézzünk az örökre ismeretlennek maradó jövővel!
Kedves nővéreim, kedves testvéreim!
Az évfordulón több ezer fiatal érkezett az európai Taizé találkozóra
Rostockba, hozzánk a hamburgi érsekségbe
jött. Megrendítő volt köztük lenni és a reménység jelének ily módon történő
megtapasztalására szert tenni.
Örülök, hogy ott találkozhattam néhányunkkal egyházmegyénkből is. Régiónk közösségei nagyszerű házigazdák voltak. Ezt én külön nagyon szépen köszönöm!
A rostocki találkozó két reményteli útjelző táblát állított fel
melyeket a fiatalok magukkal vittek az új esztendőbe:
lelki, belső, lelki élet és szolidaritás.
Keresztényként intenzív belső életre van szükségünk. Aki abból táplálkozik, képes reménykedni.
Nem véletlen, hogy a remény szimbóluma a horgony, amely mélyen a tenger fenekéig ér le és megkapaszkodik ott szilárdan, csakúgy mint az ember az Istenben. A fiatalok belső életéből lehetett
érezni valamit a rostocki találkozón, mindenekelőtt az imák alatt.
A gyönyörű taizéi dallamokat meditatívan ismételték és így vezették be a résztvevőket a
mélységekbe.
A Szentírásból elhangzott néhány szó, a
csendben úgy hatott ránk, mintha egy mezőn lettünk volna.
Különleges jelek, mint a fények gyújtása vagy a kereszt előtti imádkozás nagyon hatásos volt.
Majdnem egy éve tapasztalok valami hasonlót, a minden hónap első szerdáján a Szakramentum elött történö két órás csendes imádatkor a székesegyházunkban. Látszólag nem sok történik kívülről, de belül annál inkább.
Hogy a remény növekedhessen, és szilárd alapjává váljon számunkra,
belső, lelki életre van szüksége. Itt erő, irány és bátorítás a szükséges külső lépések megtételére.
Főegyházmegyénkben sok külső változással kell megküzdenünk. gondolok
itt különösen az ingatlanreformra, amely minden plébániánál szó szerint a
elemi kérdés. Érthető és emberi az ismerős formák és helyek feladása nehéz és fájdalmas számunkra. Elég sokan csodálkoznak hogyan tovább tehát a közösségi életben?
Az egyház leépülésének a gondolata és
annak bomlása, zsugorodása elszomorít és néha megbénít bennünket.
Kedves nővéreim és testvéreim!
Tekintettel ezekre a kihívásokra, arra kérlek Titeket, hogy mindenki tegye fel magának a kérdést, hogyan indulhatna növekedésnek a belső, a lelki élet újra? Azért, hogy felszerelkezve és megerősödve tudjunk továbbmenni
és új távlatokat tudjunk megismerni, a belső életből fakadó reményben kell gyökereznünk.
Főegyházmegyénk számos ajánlatot kínál: lelkigyakorlatoktól a bibliaműhelyekig vagy előadássorozatokig. Egyes gyülekezetekben vitakörök és bibliacsoportok működnek
Isten Igéjében gyökerezik. Ha nincs a közeletekben ilyen,
legyetek bátrak és tegyóetek meg az első lépést magatok! Akár
Imaidő felajánlásával a plébániatemplomban, akár éppen egy teológiai illetve
a spirituális irodalmi olvasókör létrehozásával.
A remény nagy jele lenne, ha közösségünkben és személyes életünkben a nagy változásokat
imádságból fakadó gondolatok kísérnék.
Csapatainkban -legyenek azok főállásúak, tiszteletbeli vagy vegyes tagok – akkor
fejlesztjük az erőt és reményünket, ha erre időt szánunk
és azt szavakba öntjük, és ezáltal fejezzük ki.
A Taize találkozón Rostockban tapintható volt a közösségi imában kifejezett remény.
Merjétek megosztani együtt reményeiteket!
Imánk és belső életünk nem vezethet a világ kihívásai elől való meneküléshez.
A rostocki fiatalok beszélgetéseikben mindig arra törekedtek, hogy megtudják, hogyan juthatnak közelebb az igazságosságossághoz és az egymással való nagyobb szolidaritáshoz.
Biztató volt látni azt az elkötelezettséget, amellyel a megbeszélések és megfontolások zajlottak. Mindannyian kis mértékben hozzájárulhatunk a közös érzés és a közösségünk erősítéséhez.
A verseny helyett az együttműködést kell erősítenünk. Csak a keresztény remény erejéből
táplálkozva lehet életünk beteljesedett és csakis ezen keresztül formálhatjuk életünket.
Kedves nővéreim és testvéreim!
hogyan éljük meg az igazságosságot és a szolidaritást? Ez a rendelés nem kizárólag a Caritas főállású dolgozóinak szól. Ez mindnyájunkra vonatkozik.
Az adventi időszakban számos levelet kaptam olyan emberektől, akik
magányosak vagy a szegénységi küszöbön élnek. megrázott
néhány testvérünk és növérünk nehéz és stresszes helyzete.
Jó, hogy nem vesztjük el a világunkban uralkodó nagy hiány és szegénység meglátására való képességünket – nagyon hálás vagyok ezért! Az Ukrajnának gyüjtött csomagok is ezt
a szolidaritást tükrözték.
Vajon meglátjuk a közvetlen környezetünkben élőket is, akiket
a szégyen vagy a tehetetlenség visszatart?
Az időskori magány még tabutéma, amely túl kevés figyelmet kap. Az infláció egyébként is sok
újabb gondot rótt a rászoruló emberekre.
Javaslom a közösségek éles szemmel figyeljék ezt ott ahol vannak és mindenütt ahol a szolidaritásnak helye van a katolikus köreinken túl is.
A lelki élet és a szolidaritás
– ez a két fókuszpont változtatja meg egyházunkat és hozza öt vissza a helyes útra újra és újra.
A rostocki fiatalok nagy gyülekezeti termében korabeli hajómodellek lógtak, amelyeket hagyományosan fogadalmi felajánlásként használtak nálunk a templomokban itt északon.
Az Egyház már régen nem nagy és büszke
luxus oceánjáró. Ellenkezőleg, az Egyház hajójában sok a szivárgás és a vész.
És mégis: Ezeket a kis modellhajókat látva formálódik valami új számomra, egy új gyülekezeti egy uj egyhazi forma. Inkább bárkákra, a bármelyik nagyobb kikötőben található kis csónakokra fog ez emlékeztetni.
Ha Egyházunk egyre jobban hasonlít a bárkákra, az csak előszörre tünik visszalépésnek. Ezek a hajók azonban sokkal közelebb állnak ahhoz a kicsi csónakhoz
amelyen Jézus ült tanítványaival a Genezareth -tavon. A kishajók kevésbé látványosak, de mozgékonyabbak és gyorsabban manőverezhetök. A kis hajók azt jelentik, hogy többen vállalják a felelősséget és érzik felelősséget.
Tehát ezúton hívlak fel Titeket
hogy tudatosítsátok magatokban: hogyan élhetek igazságosan, hogyan adhatok igazságot?
Hogyan fejleszthetem a belső életet magamban, családomban és
közösségemeben? A kis csónakok nagyobb közelséget is jelentenek
egymáshozt, bár talán egy kisebb körben.
Itt szeretném megszólítani Főegyházmegyénk egy csoportját:
Kedves fiatalok!
Az Egyház egyben a ti hajótok is. A Jézus Krisztusba vetett hit mindig magával hozza
közösség kialakulását. Néhányan közületek Rostockban voltak, mások már jelentkeztek
regisztrált a közelgő Ifjúsági Világnapra Lisszabonba.
Az azonos korú hittel foglalkozó emberekkel való találkozás megerősíti saját útunkat Istenhez és ez egy igen fontos tapasztalat.
A „Mutasd ki a reményed!” mottóval szeretettel meghívlak Titeket ezen a nyáron a püspöki székhelyemre. Itt kiscsoportokban megbeszélhetjük mit jelent számotokra a hit és az egyház maga.
Találkozásunkra készülve szeretném tudni, mit tölt el reménnyel Titeket és hogyan élitek azt meg. Örülnék, ha sokan közületek megosztanák velem gondolataitokat - akár e-mailben, akár közösségi média csatornáinkon keresztül, videóban, szöveges formában vagy bármilyen más módon.
Kedves fiatalok, kérem, hozzátok magatokkal kreativitásotokat, elkötelezettségeteket, az
igazságosságra és az Isten valamint a lekli élet keresésére
való törekvéseteket. Keressetek magatoknak egy-két harcostársat, és merjetek valaminek nekivágni, hidat építeni magatok közé. A közösség mindig a remény része. Egyedül, árván nehéz
reménykedni. Ti vagytok egy változatos Egyház fiatal arca itt a Hamburgi Èrsekségben.
Kedves nővéreim és testvéreim!
„Aki reménykedik, az fiatal” – mondja Rose Auslander költő. Ezt a frissességet, ezt a
fiatalságot kívánom nemcsak a fiataloknak, hanem mindannyiunknak.
Maradjatok mindnyájan biztonságban és jó reményben áldottak.
Èrseketek
dr Stefan Heße





Szentatyánk - Ferenc Pápa



Stefan Heße - römisch-katholischer Geistlicher und Erzbischof von Hamburg


Dr. Stefan Heße - 

Hamburg Èrseke 




Hirtenwort - Püspöki körlevél

Kedves Nővérek és Testvéreim a Hamburgi Főegyházmegyében!
Az elmúlt hetekben-hónapokban számos beszélgetést folytathattam a bizottságokkal, különböző csoportokkal és főegyházmegyénk személyeivel. Gyakran tekintettünk vissza az elmúlt hónapokra, de utána tekintettünk a jövőre vonatkozó küldetésünkre is. Nagyon hálás vagyok ezekért a sokszor nagyon intenzív találkozásokért és impulzusokért. Sok minden visszhangzik bennem.
A kölni érsekségben elkövetett szexuális zaklatás kezelésében elkövetett hibáim miatt sokak elbizonytalanodtak, a bizalom megtört, és nem kevesen vannak a rezignáltak is. Éreztem némi egyház elleni haragot, beleértve a kétségbeesést is  Nekem is fáj, és sajnálom a hibáimat. Én is felelős vagyok ezért a helyzetért.
Válság időszaka ez az egyház számára Németországban és egészében. Reformhátralékot tapasztalunk az egyházban - a hamburgi érsekségben is. Emellett a Corona által támasztott kihívások is mindannyiunkat megterhelnek, és egyben ismét felgyorsítják a változásokat.
A Szentatya döntése, hogy nem fogadja el lemondásomat, és az elmúlt hetek számos megbeszélése arra késztetett, hogy következetesen gyakoroljam püspöki felelősségemet. Számomra egyértelmű megbízásom van, hogy magamon dolgozzak és a rendszerszintű változásért. Az egyház valósága olyan feladatok elé állít bennünket, amelyek elől nem bújhatunk és nem is szabad elbújnunk! Kirívó felfordulásokkal nézünk szembe. A bontási forgatókönyvek ijesztőek lehetnek; de felhívásnak és lehetőségnek is tekinthetjük őket.
Kedves keresztény társaim, sokat tanultam az elmúlt hónapokból, és kész vagyok elfogadni és formálni a kihívásokat. Számomra a következő témák és feladatok tűnnek ki:
Megelőzés, beavatkozás és újraértékelés
A szexuális zaklatás megelőzése fontos eleme a szakmai fellépésnek – csakúgy, mint a következetes feldolgozásnak annak érdekében, hogy igazságot szolgáltassunk a szexuális erőszak által érintetteknek és  és fellépjünk azok fájdalmas tapasztalataival szemben.
A hamburgi érsekség minden teljes munkaidős és tiszteletbeli alkalmazottjának igazolnia kell, hogy részt vett a szexuális erőszak témájában tartott prevenciós képzésen, és szolgálata megkezdésekor be kell nyújtania egy kiterjesztett rendőrségi engedélyt. Ellenkező esetben egyházmegyénkben a rendszeres szolgálat nem lehetséges.
A Hamburgi Főegyházmegye minden plébániája és intézménye köteles intézményvédelmi koncepciót kidolgozni és megvalósítani. Ezt legkésőbb 2022. október 1-ig kell benyújtani. Addig minden fejlesztési lépést kötelező ütemezéssel kell bemutatni. A szükséges fejlesztési folyamatok ismertek és gyakran már elkezdődtek. Sok létesítmény már benyújtotta védelmi koncepcióját, és 2021-ben tanúsíttatták azt. Ezentúl mindig a védelmi koncepció megvalósítása lesz a püspöki vizitáció tárgya.
Jelenleg az osnabrücki és a hildesheimi egyházmegyével együtt felállítják az érintettek tanácsát és a független feldolgozási bizottságot. Ez azt jelenti, hogy a Mecklenburgban már folyamatban lévő regionális projekt mellett egy átfogó projekt is lesz érsekségünk szexuális zaklatásának kezelésére.
Határozottan dolgozunk azon struktúrák és folyamatok ellensúlyozásán, amelyek bármilyen visszaélést ösztönözhetnek. Ennek néhány szilárd alapot már lefektettünk Főegyházmegyénkben, mint pl B. világos folyamatokon keresztül a legkülönfélébb eljárásokban, amelyeket újra és újra ellenőrizni kell.
Szeretném kifejezetten hangsúlyozni, hogy figyelmünket a lelki bántalmazás minden formájára is felhívjuk, és a Német Püspöki Konferenciával szoros együttműködésben kritériumokat és eljárásokat dolgozunk ki. Főegyházmegyénkben működik egy munkacsoport, akit meg lehet kérdezni ebben a témában.
Gondoskodom arról, hogy a megelőzés, a beavatkozás és az újraértékelés területén zajló folyamatokkal kapcsolatos információk átláthatóak és nyilvánosak legyenek. A jövőben éves átfogó tevékenységi jelentés is készül majd.
Tisztában vagyok azzal, amit az érintettek mondtak nekem: semmilyen intézkedés és semmilyen elismerő szolgálat nem lesz képes meggyógyítani az érintettek szenvedését. De ezekkel és más építőelemekkel sokat teszünk a lehető legjobb védelem érdekében.
Szolgáló egyház – közel az emberekhez
Jézussal közel akarunk lenni az emberekhez. Együtt vagyunk az úton az északi emberekkel, életük hullámvölgyeiben. Püspökként még jobban, mint korábban, a gyengékre és a kirekesztettekre fogok összpontosítani, és azokért fogok kiállni. Ezért úgy döntöttem, hogy gyakrabban találkozom és meghallgatok embereket a különböző szociális intézményekben.
Jézus kérdésére összpontosítok: „Mit akarsz, mit tegyek érted?” (Lk 18,41)
Gyülekezetünket szolgáló közösségnek tekintem. Ez együtt jár a Karitász megerősödésével. Gondolok itt az egyes egyének személyes cselekedeteire, és természetesen a mi Caritas Egyesületünkre, de mindenekelőtt a közösségi karitászra. Számomra elengedhetetlen és előremutató a karitatív hozzáállás. Főegyházmegyénk és egyházközségeink lelkipásztori gondozásában a Karitásznak nagyobb jelentőséget kell kapnia. Első lépésként szeretném meghívni a szereplőket és szorosabbra fűzni egymást.
Tanuló egyház – együttműködésünk kultúrája
A hatalom minden társadalmi kapcsolatban kibontakozik dinamikájával. A hatalmat azonban soha nem szabad arra használni, hogy egy személy uralkodjon és uraljon egy másik embert – különösen nem az egyházban. Főleg akkor nem, ha hivatalt vagy magasabb pozíciót tölt be a hierarchiában. Ahol ez megtörténik, visszaélnek a hatalommal.
Szeretném, ha a Hamburgi Főegyházmegyében érvényesülne az "egyenlőség elve": tiszteletbeli és teljes munkaidős alkalmazottak, papok és laikusok, alkalmazottak és vezetők egyenlő félként éljék meg azt a hatalmat, amellyel találkozhatnak. Ez vonatkozik a püspökökre és természetesen rám is. A köztünk lévő jogos nézeteltérések előjele az, hogy mi, mint Isten népe, együtt járunk, és „egyházi kapcsolatban vagyunk”.
Az elmúlt hónapok beszélgetései során olyan emberek sérüléseit is észrevettem, akik fájdalmasan másként élték meg az elmúlt időszakot. Ezért szeretnék öt konkrét bejelentést és javaslatot tenni a tanuló gyülekezet jegyében.
Először is: A következő hónapokban a hamburgi érsekségben felállítanak egy panaszkezelési rendszert. Az álláshirdetést még ebben a negyedévben meghirdetik. Ez lehetővé teszi a panaszok független kapcsolattartókhoz történő eljuttatását, akik biztosítják a megbízható, egyértelmű felelősségi körrel rendelkező panaszcsatorna fenntartását.
Második: Egyházmegyei bizottsági munkánk eredményességét szeretném növelni. Hogyan dolgozhat jobban a részvételen? Hogyan válhatunk zsinati egyházzá? Ennek tisztázása érdekében értékeljük bizottságainkat, és folyamatban van az Egyházmegyei Lelkészi Tanács és a Gazdasági Tanács továbbfejlesztése. Az Érseki Tanács határozatlan ideig szünetel, helyette konkrét kérdésekkel foglalkozó rezonanciacsoportokat szeretnék meghívni.
Harmadrészt tovább fejlesztjük HR-es munkánkat és erősítjük kommunikációnkat. A visszacsatolási kultúránk fejlesztése kulcskérdés kell, hogy legyen a humánerőforrás-fejlesztésben. Arra számítok, hogy mindkét irányban működőképes visszacsatolási kultúra alakul ki és valósul meg. Ennek fontos eszköze a kötelező érvényű éves értékelés. A hamburgi érsekségben a nők szakmai előmenetelét célzó program valósul meg. Továbbá a HR osztály új szabványokat tesz közzé a pályázati eljárásokra vonatkozóan.
Negyedszer: magam is szeretnék jobb kommunikáción dolgozni. Rendszeres nyílt digitális beszélgetési órát fogok ajánlani. Az ezzel kapcsolatos információk hamarosan elérhetőek lesznek egyházmegyénk honlapján. Gondolok egy a „ püspöki ház nyílt napjára” is minden főállású és önkéntes alkalmazott számára.
Ötödször, továbbra is elkötelezett vagyok a plébániairányítás új modelljeivel kapcsolatos, folyamatban lévő projektjeink mellett. Valamit változtatnunk kell. Ezért rendeltem meg egy másik személyi projektet „A misszionáriusként eljárni” címmel, amelynek más lelkipásztori területeken is ki kell dolgoznia és értékelnie kell a kísérleti munkaköri formákat. Az idei év első negyedévében megalakul a részvételi projektcsoport.
Istenhez közel
Kedves nővéreim és testvéreim!
A levél végén hadd beszéljek arról, hogy én mit látok kereszténységünk forrásának. Az Ószövetségben Izrael népének visszatéréséről olvashatunk Jeruzsálembe, amely akkoriban romváros volt. Visszaállították a templomi istentiszteletet, és újjáéledt a hit. Kifejezése végén Ezsdrás írástudó ezt mondja: „Ne aggódj! mert az Úr öröme a te erősséged.” (Neh 8,10)
Meggyőződésem, hogy ez ránk is vonatkozik: ahol az Úr öröme hangzik el, ott igazán erősek vagyunk, van karizmánk és van mit közvetítenünk.
Nem könnyű ilyen örömet szerezni, de hozzáállásunk és kitartásunk mindenki a saját felelőssége. Bárcsak több hely lenne templomunkban az elmélkedésnek, meditációnak vagy egyszerűen csak csendes imának. Az Eucharisztia ünneplése mellett fontos az istentisztelet és az igehirdetés formáinak változatosságának élénkítése. Püspökként ehhez szeretnék hozzájárulni, és újra és újra együtt imádkozni, anélkül, hogy mindig én lennék az ünnepség elöljárója. A jövőben a hónap első szerdáján, először hamvazószerdán este 7 és 21 óra között rendszeresen hívok csendes szentségimádásra az érdeklődőket a Mária-székesegyházban. Ennek érdekében arra kérem a nőket és férfiakat, hogy adjanak impulzusokat a következő vasárnapi felolvasószövegekhez. Ellenkező esetben csupán csendben maradunk az Úrral. A néha fullasztó légkörben az ima olyan, mint egy mély lélegzetvétel, amely nélkül elfogy a levegő.
Ezzel természetesen nem fejeztünk be mindent. Éppen ellenkezőleg: a hamburgi érsekség fejlődése folytatódik, és fel kell gyorsulnia. Felkészültem erre a kihívásra, és arra kérlek benneteket, hogy folytassák a közös munkát.
A legjobb áldásokkal maradok
a Ti
érseketek dr Stefan Hesse





Button









Button